Az élet csak téboly kertje
Hol a magány talán túl könnyq már
S hol, ha minden veszve
Az a szabadság

Többet, mást nem is vágyok
Legyen gyors, egyszerq, sivár
A semmibQl
A semmin át

Egy elpocsékolt élet lángja
Csak újabb gyertya egy vak világba
Mely elárulná a korát
A láng, mit senki sem lát

Oly rég már csak ezt vártuk
Hogy oltsuk szomjunk, vágyunk
S ha fáznánk melegít még
A láng, mit senki sem lát

A hidak már tqzben állnak
Mögöttünk megtqrt pusztaság
Mit, ha elfeledsz is
Ne hidd, hogy megbocsát

S majd, ha szürkül - fénytQl óvva
Végül megkísért talán
Hogy boldogságod
Börtönöd csupán

A lét csak téboly kertje
Magányos béklyó önmagán
Bár a végcél nincs feledve
Nincs hit továbblépni már